Prológus
Tanácsolom, neked ki olvasol. Ne hagyd, hogy reményedet elveszítsd, mert az fájdalmasabb bármi másnál! Jön még idő, jön még pillanat, amikor úgy érzed, leróttad tartozásodat a Fájdalmak hitelezőjének!
- Testvéreim! - kiáltott fel egy férfi, minek hatására csend lett a teremben. Feszült és várakozásokkal teli csend…
- Eljött az idő, hogy megmutassuk magunkat a világnak! - a hang birtokosa mély levegőt vett, majd folytatta.
- Eljött az idő arra, hogy a gaz kapitalizmus szárba szökkent virágát eltapossuk, s mocskos szirmait az örökkévalóság lángjában elemésszük!- miután szavai elhangzottak, a helység megtelt fénnyel. Vakító fehér fénnyel.
A teremben egy hatalmas asztal körül tíz ember ült, és egy pedig állt. Az asztalfőnél, egy díszes ruházatú, őszes férfi nézett komoran maga elé, s arcára súlyos ráncok húzódtak. Az álló ember kecses testalkatú, szőke hajú, középkorú férfi volt. Rajtuk kívül mindenkinek az arcára rettenet ült ki.
- Ne féljetek testvéreim! Ti már tanúbizonyságot tettetek hűségetekről, és tisztességetekről! Figyeljetek! Eljött az idő, hogy a Tervezők megmutassák orcájukat egymásnak! Hamarosan mindenki tudni fog az LIN-ről, ha akarja, ha nem! Legyetek üdvözölve! - a férfi mély levegőt vett és az ősz hajú férfi felé fordult. – Hadd mutassam be Mesterünket és Királyunkat, Lithiumot.
Az idősödő férfi felsóhajtott s lassan felállt. Körbetekintett a sápadt arcokon és remegő kezekkel beszélni kezdett.
- Testvéreim! Az emberiség alantas, és… és mocskos… Velejéig romlott az egész társadalom.
Ezért tűztem ki célul még fiatal koromban, hogy véget vetek ennek, s lám már itt tartunk… a végső megbeszélésen, ahol látom a Ti arcotokat! A vég közel… Azt akarom tudni, a Tanács milyen elhatározásra jutott? Kérlek, Adam vedd át a szót.
A szőke férfi kihúzta magát és végigpásztázta hallgatóságát.
- Királyom! A tanács válasza „igen”, de a tied a végső döntés… Mond mi az akaratod? Halljuk mit tervez „hatalmas királyunk”. - Adam hangja gunyoros színt öltött, de ezt Lithiumon kívül senki nem vette észre. A Király szigorú pillantást vetett Adam-re, de annak szemében csak megvetést és szánalmat látott. Ez azonban most nem érdekelte. Arra gondolt, hogy a megbeszélés után majd megbünteti az arcátlan tanácsadóját. Mély levegőt vett, majd folytatta.
- Látom, forróvérű fiatalokkal vagyok körülvéve. Ez nem baj, mert a fiataloké a jövő, és ők hozzák el a fejlődést, de most mondom nektek, az emberiség megérdemel még egy esélyt! - a tanács felmordult, Adam szája pedig mosolyra húzódott. – Miért legyünk mészárosok, akik emberek millióit pusztítják el? Miért szennyezzük be a kezünket. Így csak olyanokká válunk, mint Ők.
Adam nem bírta szó nélkül. Vigyorogva a Király szemébe nézett.
- Látom félsz! – Lithiumot arculcsapásként érte a szemtelenség.
- Csend! Nem kaptál szót fiam!
- Nem kell félni… vagy, netán gyáva vagy királyom?
Lithium összerándult. Remegni kezdett, és lassan elvesztette az eszét. Hangosan kiabálni kezdett.
- Takarodj a szemem elől te semmirekellő! Megbíztam benned, mint tulajdon véremben!
Adam örömmel nézte, hogy Lithium hogyan veszti el a maradék megbecsülését a tanácsban. Várt egy pillanatot, majd a többiekre nézett.
- Mit akarsz? Talán azt hiszed, az emberek maguktól megváltoznak, ha rosszabbra fordul az élet?
- Igen! Megtörténhet! Akkor senkinek sem kell meghalnia!
Adam elnevette magát.
- Minden gondolatmenetünk azzal zárult, hogy az emberek elpusztítják magukat, s ezt a bolygót, ha nem teszünk ellen semmit! Az emberiség elbukott, ne sirasd királyom…
Lithium arca összerándult. Kavarogtak a fejében a gondolatok, teljesen kétségbe esett. Mit kéne tennie? Tán senki nem érdemel meg még egy esélyt az életben? Nem élhet mindenki egy szebb jövőben, ahol nincs háború és nyomorúság? Azzal, amit most tesz, éppen az ellen vét, amit meg akar valósítani… Ezt nem hagyhatta…
- Nem! Nem leszek egy Világ gyilkosa!
Adam széttárta a kezét, és a tanácshoz kezdett beszélni.
- Halljátok testvérek?! Királyunk, a Napot, a pusztulás napjának tekinti, és nem a teremtésének!
- Ez mészárlás és nem teremtés! – a király arca vörösre színeződött, a tanács pedig zúgolódni kezdett, mert mindenki Adam pártján állt. Lithium kezdett megijedni. Mi lesz vele? Ezek őrültek!
Adam felnevetett.
- Az élet bűzlik a haláltól és csak a halál által nyerhetünk megváltást! Királyom jól szolgáltad népünket.
Lithiumot kiverte a veríték. Micsoda? Ez… ez lázadás! A király felüvöltött.
- Lázadás! Végetek! Kivégeztetlek titeket! Őrség! Elárultatok!
Adam csak a fejét rázta. Becsukta a szemét, és halkan a királyhoz szólt.
- Te árultad el saját magad! Nincs őrség… Nincs már számodra semmi… a halálodat már a reggeli szél megénekelte.
Adam lassan előhúzott egy fegyvert a bő kabátja alól, és a királyra fogta. Lithium felnyögött, majd a merénylőjére ordított.
- Legyen átkozott a neved Adam! Adam Line te utolsó áruló!
Adam azonban mosolyogva húzta meg a ravaszt. A király feje felrobbant, és vörös plazmával borította be a mögötte található falat. Ezután a férfi a többekre nézett, és várt.
A tanács tagjai felálltak, és ordítani kezdtek.
- LIN! LIN! Line In Netherland! A Discord apostolai!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
