Mindig a közeledben vagyok, mindig veled vagyok, de Te sosem láthatsz, mert a semmi küszöbén állok.

    A fiú szinte minden szabadidejét Cyrával töltötte. Ha ideje engedte, akkor elmentek barangolni a közeli hegyekbe, mert tudta, hogy a kutya imádja a különleges és izgalmas illatokkal átitatott mezőket, erdőket.
    Az évek alatt egy nagyon szoros és erős kapcsolat alakult ki közöttük. A fiú, akár az élete árán is képes lett volna megvédeni kutyáját, s ez fordítva is igaz volt. Ezek a szinte pillanatok alatt elrohanó esztendők voltak a legszebbek mindkettejüknek. A fiú még nem érett férfivá, s nem kapta meg hivatalosan is, a borzalmas és kegyetlen munkáját. Cyra pedig boldog volt, de legfőképpen tudatlan.
    Egyszer azonban minden véget ér. Legyen az a tökéletes boldogság, vagy akár a végtelen és sötét fájdalom.
    - Cyra! Gyere vissza!
    Sok év telt el. A fiú, szikár és izmos férfivá nevelkedett az évek folyamán, s magabiztos, karizmatikus kisugárzást adott neki az elmúlt tíz esztendő. A gyermek, aki annak idején könnyes szemmel először fogta kezében a kutyát, most már egyáltalán nem hasonlított a régi önmagára. Talán csillogó szürke szemei árulták el, hogy ki is ő valójában.
    Egy domb tetején ült, távol a Kaptártól, ott ahol senki sem láthatta. Késő délután volt, s a nap éppen alábukni készült az Alpok mögött.
    Semmitől nem kellett tartania. A háború messze keleten dúlt, s az ellenség még sohasem tudta elérni Saet közvetlen közelét. Ezen a csöndes helyen mindig eszébe jutottak azok a hősök, akik a távolban a Kaptárért ontják azon emberek vérét, akiket megfertőzött a gyarlóság és elragadott a káosz. Egy napon ő is hős lesz. Egy napon ő is embereket fog mészárolni a Fehér Körért.
    Ekkor hirtelen megmozdult valami a közeli magas fűben.
    Egy lélegzetvételnyi idővel később, egy gyönyörű nőstény kutya jött elő sűrű növényzetből. A fajtája talán a border collie volt, de mindenesetre ápolt és gyönyörű küllemű.
    A fiú szigorúan a kutyára nézett.
    - Ilyet ne csinálj még egyszer!
    Cyra ívesen közelítette meg gazdáját, lassan a lábaihoz sétált, s lefeküdt mellette.
    - Kikészítő tudsz lenni! Elszaladsz, és aztán órákig kereshetlek! – folytatta a zsörtölődést a fiú. – Nem tudom, mi lenne velem, ha elveszítenélek…
    Cyra a gazdája combjára rakta a fejét, és lihegve ránézett, mintha azt szeretné mondani, hogy ne haragudjon rá, hiszen most már újra együtt vannak.
    A fiú átölelte a kutyát.
 -  Meg tudsz nekem bocsájtani? – kérdezte remegő hangon, pedig megfogadta, hogy sosem lesz többé gyenge, mert az tűrhetetlen az ő rangjában. – Képes leszel megbocsájtani? El tudsz majd felejteni?
    Cyra megnyugtatóan nézett rá vissza. Nem tudott semmit, csak azt, hogy gazdája rosszul érzi magát. Próbálta vigasztalni, tisztán ösztönösen, nem gondolva semmire.
         - Mindig kedves vagy… - mondta már mosolyogva a fiú. – Maradjunk még egy darabig. Használjuk ki ezt a kis időt, amit még együtt tölthetünk. Félek Cyra. Félek, mert soha többé nem láthatlak…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.