|
A Doboz
2010.11.01. 23:59
Mindig a közeledben vagyok, mindig veled vagyok, de Te sosem láthatsz engem, mert a semmi küszöbén állok.
- Fiam! – szólalt meg egy rekedt hang. – Gyere gyorsan! Meglepetésem van a számodra!
A hang egy őszülő, szigorúarcú férfi hangja volt. Éppen akkor lépett be az ajtón, kezében egy kisebb dobozzal. A lakás, amit sajátjának tekinthetett ebben a kies és kegyetlen világban, gyönyörűnek tetszett, mint egy fénnyel átitatott oázis a kegyetlenség tajtékozó fekete tengerén.
Pár másodperccel később, egy alig öt évesnek tűnő kisfiú rohant a férfihoz. Átölelte és könnyes szemmel, remegő hangon megszólította.
- A Kaptár adjon erőt! A Kaptár rendelkezzen az életemmel! Nagyon vártam Önre Édesapám!
A férfi elmosolyodott és megsimogatta a fia arcát.
- A Kaptár szolgálatában élünk! Mi vagyunk a Kaptár! Tudod, hogy eljött az idő. Az életed új szakaszához érkeztél.
A kisfiúnak abban a pillanatban minden gyengeség és érzelmi töltés eltűnt a szeméből, olyan tekintete lett, mint egy érett s eltökélt férfinak.
Az apja büszkén gyermeke vállára tette a kezét.
- Fiam! Elsajátítottad azokat az ismereteket, amelyekre a továbbiakban szükséged lesz. Nagyon büszkévé tettél sikereiddel, és ezért úgy döntöttem, hogy én választom ki a jutalmadat, mert csakis a legértékesebbet kaphatod mind közül. – mondta, s a dobozt átnyújtotta fiának.
- Köszönöm a Kaptárnak! Köszönöm Önnek, Édesapám!
A fiú méltóságteljesen átvette a dobozt, s lassan a földre rakta. Várt pár másodpercet, hogy az izgalom és a kíváncsiság minden pillanatát kiélvezze, majd kinyitotta a csomagot. Édesapja, mosolyogva nézte gyermeke reakcióit, de senki sem látta az igaz szomorúságot a szemében.
A fiú nem volt már képes elfedni az érzelmeit. Sok-sok könnycsepp, mint a boldogság gyöngyszemei peregtek végig az arcán, s reszkető hangon, csak suttogni volt képes.
- Nagyon vártalak…
Ezt azonban már nem az édesapjának mondta, hanem egy apró szőrös kiskutyának, ami a doboz egyik sarkában vacogott. A gyermek gyengéden megfogta az állatot, s az ölébe vette.
- Tudod, hogy mi lesz a neve? – kérdezte az apja nyugodt és meleg hangon.
A fiú, csillogó szemekkel ránézett édesapjára, majd elcsukló hangon megszólalt.
- Igen… Cyra.
A férfi felnevetett.
- Tökéletes választás. Saet dialektusban Egyetlent jelent. Remélem rászolgál erre a névre.
A gyermek tekintetét egy pillanatra ismét az eltökéltség és a fegyelmezettség járta át.
- Igen! A Kaptár az életem! Annak kell lennie!
Az édesapja kihúzta magát és elismerően mérte végig a fiát. Ő azonban már nem foglalkozott vele. Csak Cyra érdekelte, az ő Egyetlene.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés